fbpx

Hiszem, hogy akkor igazán jó, amit csinálunk, amikor mások ajánlanak minket, ez pedig különösen igaz, ha esküvőről van szó… 🙂

Biust egy tavalyi menyasszonyomnak, Laurának köszönhetem.

Egy kis előzmény: Laura és Peti esküvőjének helyszíne a ráckevei Provence Weddings volt és már csak amiatt is olyan emlékezetes számomra az ő lakodalmuk, mert Laura nagyon ragaszkodott hozzá, hogy az ajándék képük hagyományos módon, kézzel készüljön.

Bius az esküvőjüket hipergyorsasággal és egymaga szervezte meg és egészen biztos vagyok benne, hogy minden fáradság ellenére egyáltalán nem bánta meg.

De ha van kedvetek az alábbi linkre kattintva elolvashatjátok az ő részletes összefoglalóját, amelyet a joy.hu-n publikált! KATT IDE!

Emiatt a családias hangvételű, “csak a miénk” elképzelés miatt különösen megtisztelve érzem magam, amiért úgy gondolták, nekem is helyem van ezen a csodás napon.

Az eredeti tervek szerint 2 órára hívtak, azonban végül majdnem egész este “maradhattam”:)

Azért 4 óra a legkisebb válaszható csomag, mert az a tapasztalatom, hogy ez idő alatt egészen biztosan van mit rajzolnom. Természetesen minden esemény más és más és rengeteg forgatókönyv létezik: sok helyen vannak bátortalanabb résztvevők, míg mások úgy gondolják ráérünk, “majd visszajövünk később”:) és hipp-hopp el is telt az idő.

Ilyen létszám mellett  Bius helyében valószínűleg én is biztosra mentem volna.
Igyekszem úgy készülni minden egyes esküvőre, hogy bármi lehetséges:)

Mikor megérkeztem, óvatosan beléptem és megpillantottam a párt. Épp el voltak foglalva, ezért Csabától kaptam némi segítséget, hogy miként és hova lenne érdemes berendezni a rajzolós sarkot. 

Majd odalépett Bia és bemutatta nekem Balázst. Minden részlet a helyén volt: a fények, a dekoráció, a gyönyörű menyasszony a büszke vőlegénnyel. Az egész nagyon meghitt volt.  Ők ketten pedig kimondhatatlanul cukik együtt.

Ekkor egy ismerős arcra lettem figyelmes. Katával, a fotóssal a Provence Weddings nyílt napján ismerkedtem meg, majd Lauráék esküvőjén dolgoztunk együtt először.

Kata egyébként elképesztően kedves, közvetlen és különleges érzéke van a megfelelő pillanatok megörökítésére (számos fotómat az oldalon is neki köszönhetem), de nem csupán a fotózáshoz ért, hanem mozgóképeken keresztül is képes elképesztő módon visszaadni a megismételhetetlent.

Tényleg lenyűgöző, ahogyan ő látja a világot.

A fantasztikus fotókat és a videót is Tábi Kata készítette CATHERINART

Az esküvő helyszínéül a VILLA BAGATELLE | BAGATELLE GARDENHOUSE szolgált. Köszönet Szalánkszi Csabának :]

Bia menyasszonyi ruhája NAVONA FASHION

Meghívók? Akkor MEGHÍVÓLAP.

Ilyen létszám mellett  Bius helyében valószínűleg én is biztosra mentem volna.
Igyekszem úgy készülni minden egyes esküvőre, hogy bármi lehetséges:)

Mikor megérkeztem, óvatosan beléptem és megpillantottam a párt. Épp el voltak foglalva, ezért Csabától kaptam némi segítséget, hogy miként és hova lenne érdemes berendezni a rajzolós sarkot.

Majd odalépett Bia és bemutatta nekem Balázst. Minden részlet a helyén volt: a fények, a dekoráció, a gyönyörű menyasszony a büszke vőlegénnyel. Az egész nagyon meghitt volt.  Ők ketten pedig kimondhatatlanul cukik együtt.

Ekkor egy ismerős arcra lettem figyelmes. Katával, a fotóssal a Provence Weddings nyílt napján ismerkedtem meg, majd Lauráék esküvőjén dolgoztunk együtt először.

Kata egyébként hihetetlenül kedves, közvetlen és különleges érzéke van a megfelelő pillanatok megörökítésére (számos fotómat az oldalon is neki köszönhetem), de nem csupán a fotózáshoz ért, hanem mozgóképeken keresztül is képes elképesztő módon visszaadni a megismételhetetlent.

Tényleg lenyűgöző, ahogyan ő látja a világot.

A fantasztikus fotókat és a videót is Tábi Kata készítette CATHERINART

Az esküvő helyszínéül a VILLA BAGATELLE | BAGATELLE GARDENHOUSE szolgált. Köszönet Szalánkszi Csabának :]

Bia menyasszonyi ruhája NAVONA FASHION

Meghívók? Akkor MEGHÍVÓLAP.

A Villa Bagatelle, mint helyszín.

Korábban jártam már itt, és mindig elképedek, hogy egy helyszín miként tud átalakulni egy-egy esemény kedvéért:) A Villa Bagatelle minden részletét imádom, a méretétől pedig teljesen odavagyok. De mint később kiderült, ez egy nem várt  fordulat eredménye volt, mert szerették volna kint a szabad ég alatt tartani a lakodalmat, de az időjárás szeszélyessége miatt végül a vacsorát bent tartották:)

Szerintem a Villa Bagatelle ezért is kiváló választás mert bármi is történik, mindig van másik opció és az is legalább annyira mesés lesz, mint az első elképzelés 🙂

Ha épp olyan esemény történik (mint például a tortavágás), ahol mindenkinek jelen kell lennie a vendégek közül, az alatt a néhány perc alatt szeretem megrajzolni a többi esküvőn dolgozót is. Ehhez iszonyatosan jól kell időzíteni, hogy egy pillanatra se menjen az esküvő kárára, ezért nem is mindig jön össze a dolog. Így volt ez Csabával is:) ezért Bia és Balázs arra kértek, hogy készítsek már egy rajzot róla is, hogy mikor visszamennek megköszönni neki a segítséget, ezzel a kis aprósággal együtt tegyék meg. Ezt a képet ő készített, miután megkapta:  ))))

u.i.: Egy aprócska széljegyzet csupán a részemről (amolyan emlékeztető a magam számára) ha valaha olyan helyen jársz, amit azért tettél egy homályos folttá a “térképeden”, mert rossz emberrel jártál ott, oda egy kis idő eltetével térj vissza és csinálj új emlékeket.

Nekem a Villa Bagatellről ezentúl Bius és Balázs fog eszembejutni, mert  ennek az estének minden egyes percét imádtam és kettejük családját is a szívembe zártam:)

Esküvő a Villa Bagatelleben__photo by Catherinart

Legyetek nagyon boldogok! ♡

Zsuzsi & Tomi esküvője a Hármashatár-hegyen

Ha valami nem úgy történik, ahogy eltervezted, akkor majd megtörténik úgy, ahogy nem is gondolnád... Zsuzsit és Tomit egy helyszínbejárás során ismertem meg, ahol én is jelen voltam, mint "kiállító"...

Mi az, hogy esküvőn rajzolás?

"Egy forró, augusztusi napon, épp a barátaink esküvőjén ücsörögtünk a padon amikor...", valahogy így indult minden. Ez a sztori ugyan jó pár évvel ezelőtt történt, de enélkül az lakodalom nélkül...

Kata és Gábor sümegi esküvője

Mindenki otthonosabban és magabiztosabban mozog olyan közegben, amelyet ismer. De mi van olyankor, amikor nincs támpont. Ilyenkor szerencsés módon mindig van valaki, aki segít és bízik benned. Hála...

Anna & Viktor esküvői vendégkönyve

Óriási elismerésnek élem meg, amikor ugyanarra a dátumra több megkeresés is érkezik. Ám pillanatok alatt fordul át a dolog valami fura szomorúságba, mert tudom, hogy nem lehetek ott mindegyiken és...

Noémi & Laci balatoni esküvője

Nincs is annál különlegesebb alkalom egy kis rajzolásra, mint mikor a barátaid esküsznek örök hűséget egymásnak. Ezen a forró nyári hétvégén egy igazán különleges élményben volt részünk. Nagyon...