skiccek & akvarell illusztrációk
Vonallá szelídült pillanatok,
színekbe rejtve
kézzel festett,egyedi emlékek a nagy nap pillanataiból
Mint a mesében…
Rajzolt emlékek az esküvőtökről
Egy esküvő tele van olyan pillanatokkal, amik nem szerepelnek a forgatókönyvben, és mégis ezek azok, amikre később a legszívesebben emlékszünk vissza. Egy pillantás, egy mozdulat, egy csendes gesztus. Ez az a finom réteg, amit csak az illusztráció képes megragadni – nem helyettesítve a fotókat, hanem mellettük, más nyelven mesélve ugyanarról.
A képek nem pusztán jeleneteket idéznek fel — inkább azt a halk, múló érzést próbálják megragadni, ami csak ott és akkor létezett.
Az élőben készülő skiccek az esemény közegéből táplálkoznak – gyorsak, ösztönösek és élők. Egyfajta művészi naplóként kísérik végig a napotokat, ahol minden egyes rajz egy apró történet lenyomata.
A később, műteremben készülő akvarellek pedig egy másik réteg: finoman kidolgozott képek, amelyek újraértelmezik az emlékeket. Nem az esemény részleteit rajzolják újra, hanem azt a hangulatot őrzik meg, ami körülvette — ahogy egy illat vagy egy dallam is visszavihet oda, ahol jó volt lenni.
A képek nem pusztán jeleneteket idéznek fel — inkább azt a halk, múló érzést próbálják megragadni, ami csak ott és akkor létezett.
újdonság!
esküvői szolgáltatás az ifjú pár számára
Exkluzív Esküvőtrajzoló Csomag
valami új, valami régi, valami kölcsön és…
‘VALAMI KÉK’ CSOMAG
20-25 színes emlékőrző skicc
Olyan pároknak ajánlom, akik kíváncsiak arra miként fest az esküvőjük egy illusztrátor szemén keresztül.
Mit tartalmaz?
Az esküvő napján elképesztő sebességgel és figyelemmel készítem a vázlatokat/skicceket. (Tervezhetünk együtt melyek a kiemelt jelenetek vagy teljesen rám bízhatjátok a választást:) Ezután a rendelkezésemre álló anyagokból az eseményt követő 1-1,5 hónapon belül kidolgozásra kerülnek a végleges illusztrációitok. Vegyes technikával (akvarell, grafit, filc) készülnek, melyet az általatok választott formátumban adok át nektek.
15×21 cm | 10×15 cm méretűek
395 000 Ft
Miért hívj engem, mint illusztrátort az esküvőtökre?
Eszközök sokasága teszi lehetővé számunkra, hogy annyiszor próbálkozhassunk egy-egy fontosnak vélt pillanat megörökítésével amennyiszer csak kedvünk tartja. Mindezt azonnal.
Fényképek, videók, felvételek magasból, 360°-os panoráma képek és megannyi különböző megoldás. De vajon miért?
Valahol mindegyikben azt érzem, hogy olyasmire vágyunk és olyasmit akarunk látni, ami „túlmutat” a saját szemünk világán.
Egy fotós vagy videós távolságok, kivágások és fények segítségével rögzíti egészen lenyűgöző módon a megismételhetetlen pillanatokat, míg az én tudományom egy kicsit különlegesebb megoldásokat igényel.
Mindig is azt imádtam a legjobban a rajzolásban, hogy bárhogy dönthetek. Meghagyhatom, kiemelhetem, kiegészíthetem amit látok, vagy akár teljesen új vonalakat is húzhatok. Ezáltal olyan módon alkotom újra a valóságot, ahogy kevesen teszik.
*Fontosnak tartom megjegyeznem, hogy ezeknek a grafikáknak nem célja a fotórealisztikus ábrázolásmód:]
Miért hívj engem, mint illusztrátort az esküvőtökre?
Eszközök sokasága teszi lehetővé számunkra, hogy annyiszor próbálkozhassunk egy-egy fontosnak vélt pillanat megörökítésével amennyiszer csak kedvünk tartja. Mindezt azonnal.
Fényképek, videók, felvételek magasból, 360°-os panoráma képek és megannyi különböző megoldás. De vajon miért?
Valahol mindegyikben azt érzem, hogy olyasmire vágyunk és olyasmit akarunk látni, ami „túlmutat” a saját szemünk világán.
Egy fotós vagy videós távolságok, kivágások és fények segítségével rögzíti egészen lenyűgöző módon a megismételhetetlen pillanatokat, míg az én tudományom egy kicsit különlegesebb megoldásokat igényel.
Mindig is azt imádtam a legjobban a rajzolásban, hogy bárhogy dönthetek. Meghagyhatom, kiemelhetem, kiegészíthetem amit látok, vagy akár teljesen új vonalakat is húzhatok. Ezáltal olyan módon alkotom újra a valóságot, ahogy kevesen teszik.
*Fontosnak tartom megjegyeznem, hogy ezeknek a grafikáknak nem célja a fotórealisztikus ábrázolásmód:]
valami új, valami régi, valami kölcsön és…
‘VALAMI KÉK’ CSOMAG
20-25 színes emlékőrző skicc
Olyan pároknak ajánlom, akik kíváncsiak arra miként fest az esküvőjük egy illusztrátor szemén keresztül.
Mit tartalmaz?
Az esküvő napján elképesztő sebességgel és figyelemmel készítem a vázlatokat/skicceket. A rendelkezésemre álló anyagokból az eseményt követő 1-1,5 hónapon belül kidolgozásra kerüljenek a végleges illusztrációitok. Vegyes technikával (akvarell, grafit, filc) készülnek, melyet az általatok választott formátumban adok át nektek.
15×21 cm | 10×15 cm méretűek
395 000 Ft
*Fontosnak tartom megjegyeznem, hogy ezeknek a grafikáknak nem célja a fotórealisztikus ábrázolásmód:]












